László Ákos tárlatával nyitotta meg kapuit a Várborozó Galéria

LÁSZLÓ ÁKOS ÉS DR. PÁRDUCZ LÁSZLÓ. FOTÓ: GYULAI HÍRLAP ONLINE – RUSZNYÁK CSABA

Először adott otthont kiállításnak a Várborozó december 22-én. László Ákos grafikusművész Szerelmeim… házak, lovak, asszonyok című tárlatát dr. Párducz László, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezető főorvosa, a művész barátja nyitotta meg.

Dr. Párducz László beszédében felidézte azt a „másfél órányi sokkhatást”, amit a grafikus műveivel való első találkozás jelentett számára másfél évvel ezelőtt Debrecenben, majd köszönetet mondott Szabóné Katona Katalinnak, a Gyulai Kulturális és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, hogy ilyen méltó hely ad otthont a Debrecenben élő művész kiállításának.

Az osztályvezető főorvos megnyitóbeszédében kiemelte, László Ákos művészete „abból a szellemvilágból fakad, ahol a megérzési képességek elvezetnek az élet igazi titkaihoz”. A képekben rejlő kulcsok által olyan dimenziókat hozhatunk felszínre, amelyek a lényünkben vannak, és ahogy a képzeletek egymásra, egymásba helyeződnek, úgy jönnek elő a képekbe illesztett idézetek, szövegek, amelyek meghatározzák a grafikai munkák alaphangulatát – mondta dr. Párducz László.

László Ákos két Ady-idézettel lepte meg a kiállítás közönségét, majd egy-egy grafikával ajándékozta meg Szabóné Katona Katalint, dr. Görgényi Ernőt és dr. Párducz Lászlót. A tárlat anyagát Kepenyes Pál zenei kísérete mellett tekinthették meg a jelenlévők.

A kiállítás január 18-ig látogatható a Várborozó Galériában.

***

Párducz László megnyitóbeszéde, amely elhangzott László Ákos debreceni grafikusművész (Szerelmeim… házak, lovak, asszonyok című) kiállításának megnyitóján, 2011. december 22-én a gyulai vár borozójában:

Hölgyeim és Uraim, kedves művészetkedvelő Barátaim!

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit, aki jelenlétével megtisztelt a mai napon bennünket. 2011 karácsonyához közeledünk. Itt, a gyulai vár évszázados falai között, a Borozó Galériában – minden gyulai és nem gyulai idelátogatónak – jelképes karácsonyi ajándékként szeretném átnyújtani László Ákos barátom kiállítását. Szeretném, ha megismernék a művészt. Szeretném, ha – megtekintve ezt a kiállítást – mindenki eljutna a művész személyes, mély, igazi titkaihoz.

A nagy ajándékozások pillanata a mai, hisz Katona Kati alkotó szellemét és tettét dicséri az, hogy László Ákos művész barátom művei méltó helyre kerültek. A mai napon egyfajta másik ajándék is megszületett. A Várborozó Galéria ünnepi megnyitójának pillanatait éljük át. Bízunk abban, hogy ami itt most létrejött, az nem más, mint kezdete egy nagyon komoly, meghitt szakmai-művészeti kultúra kialakulásának, melyet a gyulaiak – a történelmi hangulaton túl – a jövőbe vetett hitükben fognak átélni a közeljövőben.

László Ákos műveit először a „Szerelmem, Debrecen” kiállításon ismerhettem meg másfél évvel ezelőtt, egy pénteki napon, a Debreceni Orvostudományi Egyetem elméleti tömbjének aulájában. Körülbelül másfél órányi „sokkhatást” követően – feleségem kedves kérésére – tudtam csak otthagyni a kiállítást. Hazaérve Gyulára, éjszaka már az interneten keresgéltem Őt. Vasárnap délelőtt, a Szent Anna-templom melletti Ludas Matyi presszóban lehetőségem volt először személyesen találkozni Ákossal.

Azóta – ha Debrecenben járok – rendszeresen meglátogatom. Legutóbb a Józsai Művelődési Házban – az ismételt sokkhatást követően – Katona Katitól kértem, hogy hozzuk létre azt, aminek most részesei lehetünk. Köszönöm, hogy bölcs, érzékeny fülekre talált a kérésem. Köszönöm Katikának, valamint dr. Görgényi Ernő polgármester úrnak ezt a meghitt, szép galériát. A hely, amely a gyulaiakat ilyen vagy olyan formában évszázadokon át védte, szolgálta, most méltó jelleggel kissé átalakul – az örökkévalóságnak, a művészetnek termévé.

Kettős ajándékozási történet ez a mai megnyitó, 2011. december 22-én, ebben a késő délutáni órában, mi itt mindannyian elmondhatjuk művész barátommal együtt, hogy mennyire fontos az életben a barátság és a szeretet. Ezt nem feltétlenül a karácsonnyal kell összehozni, mivel nem mérhető az ajándék értéke és mértéke forintjainkban. Napról napra tapasztalhatjuk, hogyan veszít értékéből a pénz.

Az ajándékom igazi értéke abból a szellemvilágból fakad, ahol a megérzési képességek elvezetnek bennünket az élet igazi titkaihoz. Kérem, vegyék észre, fedezzék fel azokat a kulcsokat, amelyek ezekben a képekben rejlenek, hisz ez által olyan dimenziókat hozhatunk felszínre, amelyek a lényünkben vannak. Ahogy a képrészletek egymásra vagy egymásba helyeződnek, úgy jönnek elő a képekbe illesztett idézetek, szövegek, amelyek meghatározzák a grafikai munkák alaphangulatát, a gondolatainkat. A képek a megszületendő gondolatainkat adják. Átadják azt a talentumot, amit László Ákos kapott a sorstól.

Azt a humánumot, amelyeket ő anélkül adott és ad mindenkinek, amit ars poeticájában Ady szavaival szépen megfogalmazott: „Hogy nem hittek szavamnak, még jobb, / Mert így fehérebb minden tettem, / Mert így gyönyörűbben szerettem, / Tudtam azoknak szépen adni, / Akiktől önzőn mit se vettem. / Éltem, mert néha éltem – másnak”.

A művész úr elzárkózott a műveibe és műtermébe. Abba a debreceni kis panellakás szobájába, ahol a természet adta hideg uralkodik. A fűtést, a meleget az a rengeteg – antikváriumokban szerzett – könyv adja, mely átsuhan az életén, melyből nekem és immáron a gyulaiaknak is átad egy kis részletet. Azt a képvilágot, amelyet ő – Dosztojevszkij álmodozó Miskin hercegi lelkének vetületével – érez át és él meg. Az életének csatáit úgy éli meg, mint a két sztálingrádi tábornok – Rokoszovszki és Von Paulus, akitől való a következő idézet: „Ein Man ist ein Work.” Amikor is a lélek kerül szembe a testtel, vagyis az adott szó. Amikor nem tudjuk eldönteni, hogy a lélek vagy a test javára tegyünk, illetve teszünk.

Ő László, mint mi Lászlók, akiknek már a neve is kötelez, a lelket választjuk mindig az anyag helyett. Ő, László Ákos ezt művészien tudja kifejezni a vonalai által, kiegészítve azokkal az idézetekkel, amelyekről nem tudjuk, hogy mi volt előbb: a rajz vagy a betű világa. Az, ami az egészet egynek adva megszületett, hogy létrehozza a képeit. Ő az a mester, aki mesterként teszi ezt ebben a mesterkélt világban. Az ő sorsa: a mi sorsunk. Ami neki Nagyvárad, az nekem Ada. Ami neki Debrecen, az nekem ugyanaz – mutatva a keresztet, a nagytemplom csillagát. A képein és a kollégium falán megjelenő „Orando et laborando” – (nálam a házamon és a munkaszobáimban is megvan ez a felirat) érezteti az örökkévalóság idézetét és igézetét. Így jutunk el a felismeréshez, hogy ne azt nézzük ebből a sorsból, hogy mit nem adott meg, hanem azt, hogy mit adhatunk mi a sorsnak.

Sokan élnek azzal a retorikus fogással, hogy nem tanultak Cambridge-ben vagy Párizsban, a Sorbonne-on művészettörténetet. Engedjék meg, hogy most én is éljek ezzel. Tőlem, aki nap mint nap végigizgulhatom az élet legcsodálatosabb várakozását, a vajúdást, ne várjanak esztétikai elemzéseket, hisz ezt itt mindenki megteheti a képek megtekintése során.

Azt hiszem, karácsony tájékán fokozni kell a jó tetteinket…

Így tettem én is drága Barátommal, amikor végre sikerült rábeszélnem arra, hogy eljöjjön Gyulára. Hogy valójában mit is szeretnék mondani, azt legjobban az öreg, magányos Bohumil Hrabal interjúkötetéből, a Zsebcselekből való rövid részlettel illusztrálom:

„– Bizonyára voltak szerelmei és barátai, akikben csalódott, akik elhagyták Önt…

– Kétségtelenül. Eltűntek az angyalaim. Nekem akkor a lábammal kellett kitapogatnom, hogy már-már szakadék tátong előttem. Mint egy igazi prémvadásznak, ki kellett várnom. Kivártam. Kivártam szorongva, igazi sötétségben, s vártam egy fénysugárra, egy utasításra, valakire, aki a kezét nyújtja. Ha valaki abban a bizonyos órában bekopogott volna Majakovszkij úrhoz, nem lövi főbe magát. Elég lett volna, ha legyűri azt a bizonyos pillanatot, de senki se jött, se egy barát, se egy nő, egyszóval Majakovszkij ugyanúgy érezhetett, mint én, egyszerűen csak várt… Én is hetekig vártam szorongásban, verítékben, kialvatlanul, hogy csak jön valaki odakintről… És jött Pepin bácsi személyében.”

E gondolatok jegyében kívánok mindenkinek Istentől megáldott, békés ünnepeket, egészségben és eredményekben gazdag, boldog új esztendőt!

 

LÁSZLÓ ÁKOS. FOTÓ: GYULAI HÍRLAP ONLINE – RUSZNYÁK CSABA